3. alkalommal is jön a Hangra Banda jótékonysági fesztivál!
2014. május 31-én harmadik alkalommal rendezik meg a Hangra banda! névre hallgató nagyszabású jótékonysági fesztivált, melynek ezúttal szeretnénk, ha az Iskola adna otthont.Délelőtt 10 órától családi programokkal és civil szervezetek bemutatkozóival várjuk az érdeklődőket, este pedig hét, a fiatalok körében népszerű rock és underground zenekar ad koncertet. A teljes bevételt rászoruló gyermekek táboroztatására fordítjuk.
10.00-tól a fesztivál családi programokkal és civil szervezetek bemutatkozójával kedveskedik az idelátogatóknak.
A gyerekeket arcfestés, gyöngyözés, szélforgó-készítés, drámajáték, mesesarok és bábozás, Kincskereső ügyességi akadálypálya, játékok és tombola várja.
A Civil börzén a tizen- és huszonévesek pedig számos önkéntes szervezet tevékenységét ismerhetik meg: többek között itt lesz a Gyermekvilág-Ágyszínház Alapítvány, a táboroztatással foglalkozó KÖSZI Egyesület, bemutatkoznak a Vizslamentők és a REX Kutyaotthon Alapítvány, és még további más alapítványok, egyesületek.
Terveink szerint 11.30-tól a Földlakó lemezével a kicsik körében oly népszerű Hahó együttes szórakoztatja a gyerekeket.
Este pedig a másnap hajnalig tartó, nem mindennapi könnyűzenei koncertfüzért élvezhetik a szórakozni vágyók. A koncertekre a belépőjegy elővételben 1.000 Ft, a helyszínen 1.300 Ft.
A szombati kavalkád szervezője a Szívvel-Lélekkel a Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány, amely az önkéntesekből álló KÖSZI Egyesület támogatója. A KÖSZI évente 300 gyermeknek, fiatalnak szervez nyári és évközi közösségépítő, készségfejlesztő, életvezetési táborokat, és további 3000 fiatalt ér el az iskolákban, helyi közösségekben szervezett programjaival. A táborozó fiatalok kétharmada anyagi vagy családi helyzete folytán hátrányos helyzetben van. Sokuk annyira szegény, hogy még a nagyon alacsonynak számító részvételi díjat és útiköltséget sem tudják kifizetni. Ezeknek a fiataloknak ezek a táborok jelentik az egyetlen lehetőséget, amikor kimozdulhatnak otthonról, és egy elfogadó, szerető közösségbe kerülhetnek.
A hazai underground és rockzenei élet széles palettáját felvonultató szombati jótékonysági fesztivál ezekért a gyerekekért és fiatalokért van. A táborozásokat a Szívvel-Lélekkel a Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány finanszírozza, és az anyagi források megteremtése érdekében rendezi meg ezt a jótékonysági koncertet. Ebben partnerre találtak a fellépő zenészekben, akiknek önkéntes közreműködésével és baráti segítségével jön létre a március második szombatján megrendezésre kerülő rendezvény. A fesztivál teljes belépődíjából származó bevételt a Szívvel-Lélekkel a Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány a rászoruló gyermekek és fiatalok táboroztatására fordítja.
A Szívvel - Lélekkel Alapítványról
Az Alapítvány célja, hogy önkénteseik segítségével olyan rendezvényeket és táborokat szervezzenek, amelyek programjaikkal és egy biztos, megtartó közösség megteremtésével hozzájárulnak a gyermekek és fiatalok lelki és szellemi fejlődéséhez. Egyre szélesedő és tematikusan bővülő programajánlatukkal segíteni szeretnének a fiataloknak az érték- és útkeresésben. Gyermekek és fiatalok számára – származásuktól és anyagi helyzetüktől függetlenül – aktív és örömteli közösség élményt kívánnak megteremteni, hogy a résztvevők nem formális keretek között bővíthessék ismereteiket, kibontakoztathassák és fejleszthessék kreativitásukat. Az Alapítvány munkatársai odafigyeléssel igyekeznek megteremteni a személyes elfogadottság érzését, ugyanakkor építő jellegű visszajelzést adnak a fiataloknak a fejlesztendő területekről, ami hosszútávon személyiségük egészséges fejlődését szolgálja. A táborokban a fiatalok megismerhetik az ország számos különböző pontjáról és a határon túlról érkező társaikat, és tapasztalatokat cserélhetnek, kapcsolatokat építhetnek velük. Így alkalom nyílik különböző társadalmi rétegek találkozására, erősödhet a társadalmi integráció, a tolerancia elve. A Szívvel – Lélekkel Alapítvány programszervezői csapatában különböző szakmák képviselői vesznek részt, és kamatoztatják tapasztalataikat, tudásukat, gyakorolhatják leendő szakmájukat. Az Alapítvány célja továbbá az egészséges életmódra nevelés és a különböző deviáns magatartások veszélyeit elkerülendő a megfelelő ismeretek és építő opciók (zene, színjátszás, tánc, sportok) megismertetésével egész emberek nevelése, növelése. Ezt elősegítendő problémamegoldó, megküzdési képességeik fejlesztését is célul tűzik ki, amelyet a gyerekek, fiatalok számára emészthető tevékenykedtető, játékos formában tálalnak. Az ismereteket a játékokba belefeledkezve a gyerekek könnyedén sajátítják el. Tevékenységeik nem titkolt célja az is, hogy segítő szellemű, önzetlen segítségnyújtásra képes, képzett fiatalokat neveljenek, akik így példát adva kortársaik segítségére lehetnek.
Céljai elérése érdekében az Alapítvány évente 300 gyermek és fiatal számára szervez tartalmas, változatos és színvonalas közösségépítő, életvezetési táborokat.
Az Alapítvány évente 3000 gyermeket és fiatalt ér el olyan módon, hogy iskolákban és helyi közösségek családi és ifjúsági rendezvényein mentálhigénés, ismeret-, készség és egészségfejlesztő szabadidős programokat szervez. Az Alapítvány céljai között szerepel az önkénteseik toborzása képzése, továbbképzése, és más hasonló célkitűzésű szervezetekkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás is.